Nevem Szentgyörgyi Zoltán, 1974. szeptemberében születtem. Születésemkor oxigénhiány okozta sérülés miatt mozgáskorlátozott lettem. Ez azt jelentette számomra, hogy azóta is teljes ellátásra szorulok. Kerekes székes mozgássérült vagyok, elsőre nehezen érthető beszéddel, de óriási kitartással és akarattal.
3 éves koromig egy borsodi kis faluban, Hernádvécsén nevelkedtem a családomban. Ezt követően a budapesti Pető Intézetbe kerültem, ahol az alapvető dolgok (mint pl. az evés-ivás, öltözködés) megtanulása mellett, a 8 osztályt is kijártam. 1991-ben fejeztem be az iskolát, majd ennek az évnek őszén Egerbe kerültem egy egészségügyi gyermekotthonba. Itt voltam 4 évet, ezután visszakerültem ismét szüleimhez, immár Putnokra. Az ottani lakásunk a kétszintes épület első emeletén volt, ezért szinte csak a négy fal között tölthettem az időmet. Nagyon ritkán adódott lehetőségem kimozdulni otthonról.
Ekkor egy korábbi konduktorral felvettük a kapcsolatot, akinek a segítségével találtuk meg a mostani lakóhelyemet, Gödöllőt, amely egy idősek otthonában van. Itt élek 1996 óta. Ugyanitt ismerkedtem meg feleségemmel, aki szintén mozgáskorlátozott. Vele 2006-ban kötöttünk házasságot, és azóta együtt élünk. Együtt, majdnem minden, az életvitelünkkel kapcsolatos dolgunkat meg tudjuk oldani (utazás, bevásárlás, stb.) egymás segítésével.
Bevételünk havonta: 1x27.540.-Ft, nekem a fogyatékossági pótlék 37.350.-Ft rokkantsági nyugdíj. Ez összesen: 64.890.-Ft.
Kiadás: én gondozási díjam 50.545.-Ft. A maradék 14.000.-Ft-ból kell kifizetnünk 10 000 Ft-ot havonta telefonálásra, TV-re és a gyógyszerekre, stb.
Mióta Magyarországra behozták a piros vonatokat minden utazással kapcsolatos ügyemet el tudom intézni Budapest és Gödöllő között, mivel ezen a vonaton van emelő berendezés, amivel engem tolókocsival együtt fel tudnak tenni a szerelvényre. Viszont most a hosszabb utakra alkalmas kerekes székembe új akkumulátorra lenne szükség, hogy képes legyek az ügyeim intézésére. Ez 120.000 Ft-ba kerülne a "varta prof 12V, 73 Ah" aksi, melynek kifizetése számomra külső segítség nélkül nem lehetséges.
Tisztelettel kérném aki tud, segítsen az összeg Előteremtésében, hogy továbbra is sikerüljön megoldanom a mindennapi gondokat! Privátba megadom a számlaszámom aki szeretne segíteni. Weboldaluk: http://www.enisdolgozom.dxn.hu/
Aki betudja szerezni:
Rex-San Kft.
Elérhetősége:
Mobil: 06(20) 214 0616
Maradok tisztelettel: Szentgyörgyi Zoltán
Elérhetőségek:
Mobil: 0630-723-61-63
E-mail cím: szent.zoli33@gmail.com
Szentgyörgyi Zoltán
kerekes székes mozgássérült